Szentgotthárd Európai Energiaváros lett

Szentgotthárd hivatalosan is elnyerte az Európai Energiaváros minősítést és címet - jelentette be kedden a Rába-parti városban tartott sajtótájékoztatón Maren Kornmann, a Forum European Energy Award nemzetközi irodájának vezetője. Elmondta, hogy a szervezetnek már több mint ezer európai település a tagja, a minősítést pedig annak alapján ítélik oda, hogy az adott település önkormányzata mennyire hatékonyan valósítja meg azokat a célokat, amelyeket a takarékos és hatékony energiafelhasználás terén az Európai Unió kitűz. Maren Kornmann bejelentette: a 78 szempontot figyelembe vevő vizsgálat eredménye alapján Szentgotthárd az elvárt 51 százalékos eredményt túltejesítve 55 százalékot ért el, így a következő négy évre elnyerte a címet.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek