Új külsőt álmodna a Soltis Színház

A celldömölki Soltis Lajos Színház pályázatot hirdet a volt városi mozi, jelenleg a színház által használt Kamaraszínház épület külső festésének megtervezésére. A színház 8 éve használja az épületet, melynek belsejét otthonosan kialakította, a külseje viszont az omladozó, lassan életveszélyessé váló vakolat miatt nem méltó sem a városhoz, sem az épületben dolgozó társulathoz. Szeretnék, ha az épület tükrözné elszántságukat, dinamizmusukat és egyben játékosságukat, vidámságukat is, mindezt színes, de harmonikus külsővel. A felhívásra jelentkezhet mindenki, aki fantáziát lát egy színház külső megjelenésének megtervezésében. A társulat tagjai szavazással fogják eldönteni, hogy melyik pályamű tetszik nekik a legjobban és melyik kerüljön az épület falára. A pályázatokat június 10-ig várják.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek