Hamarosan hívható a szombathelyi központú 112

Év végéig elkészül a 112-es számon hívható egységes segélyhívó központ. A teljes mentésirányítási rendszer fejlesztését pedig jövő tavaszra zárhatják le. Az egységes hívószámtól azt várják, hogy a mentési folyamat felgyorsul, és 15 percen belül mindenhová megérkezik a segítség. Miskolcon és Szombathelyen alakították ki a központokat. A rendszer elindulásával munkahelyeket teremtenek, ahol hátrányos helyzetűeket is foglalkoztatnak. A call centerekben váltásban dolgoznak majd az operátorok, így a két központ létrehozásával 850 új munkahely jön létre. A 112-es egységes hívószám mellett kezdetben még az eddigi segélyhívók - a 104, a 105 és a 107-es számok - is élni fognak. Az átalakítás több mint tízmilliárd forintba kerül. Ennek egy része kormányzati támogatás, másik részét pedig uniós fejlesztési forrásból finanszírozzák.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek