„Kerekesszékkel a világ” címmel tartott tréninget Szombathelyen Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára. A szakminiszter délelőtt 10 órakor érkezett a Savaria Egyetemi Központba, ahol a sportcsarnokban 20 önkéntes részvételével mutatta be, hogyan birkózhat meg egy kerekesszékben élő ember a napi rutinfeladatokkal, hogyan közlekedhet és végezhet sporttevékenységet. A tréninggel arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy az érintettek semmivel sem tehetetlenebbek, mint ép társaik. Szekeres Pál, mint az esemény fővédnöke, jelen lesz a kerekesszékkel is teljesíthető Holdfényliget Kalandpark megnyitóján is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!