Hamarosan egy új bolt költözik majd a közelmúltban üresen maradt Smatch élelmiszerüzlet helyére. Az összes üzletet bérlik, és minden asztal elkelt a szezonban a városi piacon. Tóth Imre, aki 21 éve igazgatja a vásárcsarnokot a Savaria Fórumnak elmondta, hogy az épület önkormányzati tulajdonban van, és a műszaki állapotára, valamit a korára való tekintettel nehéz látványos felújítást végrehajtani rajta. A szinten tartás folyamatos, és az apróbb javításokat elvégezik. Ezekben a hetekben nagy részben a palántát, zöldséget és virágot áruló kisvállalkozók vannak jelen, és szükség is van rájuk, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy sokan keresnek olyan terméket, ami magyar, és aminek megbízható az eredete.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!