Esélyes lehet még a birkózás az olimpián

Mi is foglalkoztunk azzal a nagy vitákat kiváltó témával, miszerint 2020-tól a birkózás lekerülhet az olimpiai sportágak közül. Egy új hír szerint azonban van még remény: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság testülete szerdán Szentpéterváron hallgatta meg az olimpiai műsorból februárban kivételre javasolt birkózás, illetve a hét új jelentkező - a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, valamint a baseball és softball - prezentációját, ezután foglalt állást. Ennek során eldőlt, hogy a görkorcsolya, a karate, a sportmászás és a vusu biztos nem lesz ott a 2020-as játékokon.

A mostani döntés tehát azt jelenti, hogy a megnevezett három sportág - köztük az ősi sportnak számító birkózás - maradt versenyben a NOB szeptemberi, Buenos Aires-i közgyűléséig, amelyen a tagok kiválasztják majd azt az egyet, amely bekerül a 2020-as olimpia műsorába.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek