Csökkent az álláskeresők száma a megyében

Az álláskeresők aránya Celldömölk, Sárvár és Szentgotthárd körzetében magasabb volt a megyei átlagnál. Az elmúlt időszakhoz hasonlóan a legalacsonyabb a megyeszékhelyen volt a mutató, ahol áprilisban 6,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta. A nyilvántartott álláskeresők 25 százaléka betöltötte az 50. életévét, közel 20 százaléka pedig 25 évnél fiatalabb. A 45-50 év közötti álláskeresők száma március óta több mint 10 százalékkal csökkent, amely nagyrészt annak köszönhető, hogy a közfoglalkoztatási programokba elsősorban az idősebb korosztályból kapcsolódnak be a legnagyobb számban.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek