Elfogták a zalai rablókat - megkerültek az ékszerek

A zalaegerszegi rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2013. május 7-én, május 9-én, és május 15-én három idős asszonyt támadtak meg Zalaegerszegen. A két férfi közül egyikük követte el a bűncselekményeket, a másik pedig biztosította társát. Mindhárom esetben az arany nyakláncot tépték ki áldozatuk nyakából. Harmadik áldozatukat egy 69 éves asszonyt fellökték, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. május 31-én sajtótájékoztatón számolt be az ügy részleteiről, amelyre meghívták a sértetteket is, akiknek Dr. Farkas Tibor r. alezredes városi rendőrkapitány átadta azokat a nyakláncokat, amelyeket a gyanúsítottak a rablás után zálogházba adtak. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 27 éves H. Norbert és a 24 éves T. Tamás ellen. A Zalaegerszegi Járásbíróság mindkét gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek