A Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület úgy véli: sok emberben felmerül a kérdés: lesz-e helye az évtizedek óta működő, értékteremtő intézménynek, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központnak Szombathelyen. Amint az rádiónkhoz eljuttatott közleményükben írják: a világos válasz késik, a tájékoztatás hiányos és ellentmondásos és az érdekek rejtve vannak. Ismételten arra kérik az illetékeseket, hogy vizsgálják felül korábbi döntésüket és felelősen tegyék mérlegre annak közvéleményi, politikai súlyát is. Az egyesület június 7-én (pénteken) 16 órakor nyilvános emlékezésre hív minden kultúra szerető embert az MMIK előtti térre és a kiüresedett intézménybe. Az egyesület képviselői azt kérik a résztvevőktől, hogy ötleteikkel, javaslataikkal segítsék az intézmény jövőjének, működésének újrafogalmazását, illetve hozzanak magukkal gyertyát, mécsest vagy az intézményhez köthető személyes relikviát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!