Az Andersen-díjas német író három meséjét vitte eddig színpadra társulat: a Hoppláda, a Tessék engem megmenteni és a Felbukkan egy szombóc is nagy sikert aratott a kicsik és nagyok körében. A meseboltos előadások részleteivel Paul Maar az interneten találkozott. Tavaly levélben gratulált a társulatnak, s jelezte, hogy élőben is szívesen megtekintené a produkciókat. Ebből az alkalomból a hétvégén egy csokorban láthatja a szombathelyi közönség az előadásokat, úgy, hogy a gyerekek és szüleik között ott ül majd a szerző is – mondta el rádiónknak Kovács Géza igazgató.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!