A körmendi önkormányzat legutóbbi ülésén a városi rendőrkapitányság vezetője, Szendrődi Barnabás alezredes ismertette a térség közlekedési helyzetét. Ebből kiderült, hogy a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt évek során folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Jellemző, hogy a bevezetett intézkedéseknek köszönhetően a 8-as főút lakott területen kívüli szakaszain tavaly negyvenhét százalékkal kevesebb sérüléses baleset történt. De elhangzott az is, hogy a jelenlegi úthálózat katasztrofális állapotát és a járműforgalom adatait figyelembe véve csupán rendőri eszközökkel további jelentős balesetszám csökkenésre nem lehet számítani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!