Iskolájuk jövőjével kapcsolatos döntésre várnak Pankaszon a fenntartó önkormányzatok – Pankasz, Kisrákos, Viszák – képviselői, az intézmény dolgozói és a szülők. Január 1-ig a három önkormányzat működtette az iskolát, januártól viszont az iskola fenntartója az állam, azon belül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lett. A központhoz tartoznak a járási tankerületek, amelyeknek a feladata volt az elmúlt hetekben, hogy elvégezzék az iskolák fenntarthatósági vizsgálatát. Ezek után a tankerület vezetője tett javaslatot az átszervezésre. Az átszervezési lehetőségeket ott vizsgálták, ahol az osztálylétszámok nem érték el a törvényben meghatározottakat. A pankaszi is ilyen, így született meg az a javaslat, miszerint a pankaszi iskola legyen az őriszentpéteri tagintézménye vagy telephelye. A minisztérium dönt az ügyben, ezt várják jelenleg a helyiek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!