Elfogták Kőszeg közelében vasárnap hat óra körül azt a 25 éves férfit, aki rendőri őrizetből szökött meg egy budapesti kórházból - tájékoztatta Kovács Viktória, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Az MTI információi szerint a férfit rablás miatt vette őrizetbe a rendőrség, de az elfogása után orvosi ellátásra szorult, ezért a rendőrök a VII. kerületi Erzsébet kórházba szállították ellátásra. A fiatalember péntekre virradóra, a kórház ablakán kimászva, az ajtó előtt vigyázó két rendőr figyelmét kijátszva szökött meg. A szóvivő korábban az MTI-nek elmondta, hogy a zuglói kapitányság fogolyszökés megalapozott gyanúja miatt körözést adott ki a férfi ellen, és schengeni körözését is elrendelték. A fogolyszökés körülményeinek tisztázása folyamatban van - közölte Kovács Viktória.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!