A brit tehetségkutató döntőjében a magyar csapat

Bejutott a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat jövő heti döntőjébe a szombati utolsó elődöntőn a magyar Attraction látványszínház, amely jó ideje a londoni fogadóirodák és a brit sajtó favoritja az egész idei mezőnyön belül. Az ITV kereskedelmi televízió élőben sugárzott, másfél órás szombat esti utolsó válogatóján kilenc előadó, illetve együttes indult a jövő szombati döntő még kiadó két helyéért, és a mezőnyből a magyar társulat kapta a legtöbb nézői szavazatot. Az Attraction árnyjátékra épített, megindító előadását - amely a rendelkezésre álló néhány percben egy ember életét járta végig, bemutatva a fiúgyermek felcseperedését, végső búcsúját a betegség által elragadott édesanyjától, a szerelem megtalálását, majd gyermekük megszületését - egetverő ováció fogadta, és a négytagú zsűri is szinte példátlan módon állva tapsolt a produkció végén.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek