UNESCO Társult Iskola lett a Gothard iskola

A Társult Iskolák programot több mint fél évszázada, még 1953-ban hozták létre. A projektnek az a célja, hogy a csatlakozókat segítsék abban, hogy az UNESCO alapvető célkitűzései szellemében neveljék az ifjúságot. A szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskola az országban hetedikként nyerte el a címet. Mándl Józsefné igazgatótól megtudtuk: a programban részt vevő iskolák nem különleges vagy kivételezett intézmények, hanem olyanok, ahol vállalják, hogy mindennapi munkájuk keretében fokozott figyelmet fordítanak többek között a tanulók környezeti nevelésére. A Gothard iskolában számos programot szerveznek ennek érdekében: testvérvárosok iskoláival közös pikniket, az obszervatórium közreműködésével csillaglesre lesz lehetőség az iskola udvarán, de webkamerákat is szeretnének telepíteni az iskola madáretetőibe.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek