Eddig huszonegy embert kellett kitelepíteni az otthonából Győr-Moson-Sopron megyében, Kisbajcson és Véneken a Duna áradása miatt, mindannyiukat rokonoknál, ismerősöknél helyezték el - közölte a katasztrófavédelem megyei igazgatósága kedden a honlapján. A tájékoztatás szerint az árvízi védekezés munkálataiban a katasztrófavédelem, a közútkezelő és a vízügyi igazgatóság csaknem háromszáz munkatársa vesz részt. A hétfőn felmért készletekben 104 ezernél is több homokzsák szerepel, ebből aznap mintegy tízezret szállítottak ki az egységekhez.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!