A vártnál gyorsabban árad a Duna Pozsonynál

A korábban vártnál gyorsabb ütemben áradt a Duna Pozsonynál csütörtökre virradó éjjel, a folyó vízszintje reggel hét óra előtt már csaknem elérte az estére várt 10,2 méteres szintet. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) korábbi előrejelzései azzal számoltak, hogy a Duna vízszintje Pozsonynál csütörtök este tetőzik, de a folyó ezt a szintet már reggelre elérte és tovább árad. A 10,2 méteres vízszint csaknem 30 centiméterrel több, mint a 2002-ben Pozsonynál mért eddigi 9,9 méteres rekord. Az árvíz következtében kialakult helyzet miatt Pozsonyban az éjszaka folyamán már evakuálásokra is sor került. Hajnalban több tucat, az árvíz által leginkább sújtott Dévény kerületben lévő ház lakóit mentették ki az ár elől, illetve még az este folyamán néhány hajléktalanhoz hívtak segítséget, akik a Duna jobb oldalán, a rakpart közelében elárasztott területen rekedtek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek