Kisoroszi egy hétig lehet elzárva

Néhány óra múlva körbezárhatja a Duna a Szentendrei-sziget északi csücskében fekvő Kisoroszit, a község várhatóan egy hétig lesz elzárva - hangzott el a település határában tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. Tarnai Richárd kormánymegbízott, a Pest Megyei Védelmi Bizottság elnöke elmondta: néhány óra múlva víz zárja el Kisoroszit, csak csónakkal majd lehet bejutni, illetve légi úton lesz megközelíthető. A védelmi bizottság elnöke hangsúlyozta: az árvízi védekezéshez a településen minden eszköz és ember rendelkezésre áll, az orvosi ellátástól kezdve az élelmiszerig. Az alapellátást naponta érkező hajóval oldják meg, de rendkívüli helyzetre a helikopteres szolgálat is készenlétben áll.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek