Hét Vas megyei önkormányzat mellett Táplánszentkereszt is sikerrel pályázott a belügyminisztériumi vis maior támogatásra. Amint azt a település jegyzőjétől, Családi Anitától megtudtuk: a legutóbbi, ötödik döntési körben 337 ezer forintot ítélt meg számukra a tárca. A község az év első három hónapjában csaknem 2 millió forintot költött a hóeltakarítási munkákra. Táplánszentkeresztet egyik oldalról a 87-es főút határolja, másik oldalról pedig a 86-os út folytatásaként a Vép felé vezető elkerülő hómentesítését látta el a település.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!