Isten éltesse az édesanyákat!

Május első vasárnapján szinte az egész világon ünneplik az édesanyákat. Az ünnepnap kialakulása sajnos a háborúkhoz fűződik; 1868-ban az amerikai polgárháború végén, a viginiai Anne Reeves asszony elhatározta, hogy összegyűjti, és az édesanyjuk köszöntésére szólítja fel a háborúban szétszakadt, és ellentáborba került családokat. Lánya, anyja halálának évfordulóján, 1907. május 9-én egy istentisztelet keretében köszöntötte fel az édesanyákat. 1911-ben már egész Amerikában ünnepelték az anyák napját, ami összekapcsolódott a katolikusok Mária ünnepével. Magyarországon 1925 óta ünneplik május első vasárnapján az édesanyákat, virággal, ajándékkal köszönve meg a gondoskodást, szeretetet, melyet tőlük kaptunk. Isten éltesse az édesanyákat!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek