A SEK-en is elvégzik a Pályaalkalmasságit

Bár korábban az ELTE szakmailag és jogilag is vállalhatatlannak tartotta, hogy egy szóbeli meghallgatáson előzetesen minősítsék a jelentkezők alkalmasságát, végül mégis mindenhol kötelező lett szűrni a tanárnak jelentkező 18-19 éves diákokat. Szombathelyen pedagógiai, pszichológiai, szakmódszertani szakemberek mérik fel a Savaria Egyetemi Központba tanárszakra jelentkezőket. Czetter Ibolya, a SEK, dékánhelyettese azt mondta, jó, hogy nem csak a papírokon találkoznak a hallgatókkal, hiszen fontos a személyes elbeszélgetés. Mindemellett a pályára való alkalmasságot a közhelyes kérdésekre adott közhelyes válaszok nem biztos, hogy mérni tudják – tette hozzá.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek