Ezernél több ingatlant ad át az állam

A térítésmentes átadás feltétele, hogy az önkormányzatoknak tizenöt éven át kötelező feladataikra kell használniuk az ingatlanokat. Erről az év végéig kell szerződést kötniük a helyhatóságoknak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel. A Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezte törvénymódosítást hétfőn fogadta el a Ház. Vas megyében 44 ingatlant ad át az állam az önkormányzatoknak. A megyében a legtöbb átadás Kemenessömjént érinti: 8 közúti szakasz kerül az államtól a települési önkormányzathoz. Szombathely, Celldömölk és Kőszeg esetében is viszonylag sok 4-4 ingatlanról szól a döntés.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek