Két halottat találtak a rendőrök szerda este egy családi házban a Győr-Moson-Sopron megyei Levélen - közölte a megyei főkapitányság sajtóügyeletese csütörtök reggel az MTI-vel.
Kálmán Gabriella - aki korábban csak annyit tudott elmondani, hogy az ott élő férfi és nő holttestét találtak meg a házban - azt közölte: emberölés miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz az ügyben a megyei főkapitányság, mivel "a rendőrség a halálesettel kapcsolatban idegenkezűséget állapított meg".
Tájékoztatása szerint az áldozatok - az 52 éves nő és a 42 éves férfi - élettársak voltak. Az esti órákban egy rokonuk jelezte a hatóságoknak, hogy holtan talált rájuk. A rendőrök hajnalig helyszíneltek az épületben. A megye rendőri vezetése korábban többször is kinyilvánította: az utóbbi egy évtizedben minden gyilkossági ügyet felderítettek Győr-Moson-Sopronban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!