Mint Szinetár Miklós zsűrielnök az MTI-nek megjegyezte, Szörényi Levente elismeréséhez aligha kell kommentárt fűzni. Bár idén ünneplik az István, a király ősbemutatójának 30. évfordulóját, Szörényi Levente teljes eddigi munkássága indokolja kitüntetését. A rendező elmondta az MTI-nek, hogy ebben az évben különleges tehetségeket jelöltek a művészeti felsőoktatási intézmények, nem volt könnyű az idei erős mezőnyből kiválasztani a pályakezdés előtt álló díjazottakat. Kosik Andreát és Sándor Pétert a Színház- és Filmművészeti Egyetem javasolta az elismerésre. Mindketten Novák Eszter és Selmeczi György zenés osztályába járnak, musical-részleteket adtak elő angolul. A lendületes produkcióból kiderült, hogy tehetségesen és szuggesztíven vannak jelen a színpadon. A szeptember 8-i díjátadó gálán is ezekkel a részletekkel szerepelnek majd. A zeneakadémisták közül Kovács Gergely leendő zongoraművészt méltatva Szinetár Miklós úgy fogalmazott: "régen nem hallottam ilyen elementáris, drámai talentumot, nagy jövőt jósolok neki, pedig az utóbbi esztendők igencsak bővelkedtek kiváló ifjú pianistákban." Az ének szakos Ruszó Alexandra "ritkaság" a zsűrielnök véleménye szerint. A mezzo és az alt határán lévő gyönyörű színű hangja szép pályára ad reményt - tette hozzá. A táncosok közül a néptáncos Kovács Gábort egyéni előadásmódjáért emelte ki Szinetár Miklós, Horányi Adrienn a klasszikus balettben mutatott technikai érettsége okán kapja a díjat. A képzőművészeti elismerést Tőkés Rékának ítélték oda. "Bementünk a terembe, ahol az egyetem által ajánlott képeket állították ki, és egyszerre álltunk meg Tőkés Réka munkája előtt. Annyira személyes, egyéni és meggyőző a képe, és annyira nem utánoz senkit" - idézte fel a zsűrizés körülményeit. A plasztikai alkotók közül a nemzetközi irányzatoknak megfelelő stílusban dolgozó Magyari Balázst ismerték el. "Nem is volt kérdés, hogy az úgynevezett Sztár-lett kategória díját a Londonban elsöprő sikert aratott Attraction Látványszínháznak kellett elnyernie" - fűzte hozzá Szinetár Miklós.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!