Verekedés volt tegnap éjjel Szombathelyen

A rendőrök 2013. június 23-ra virradóra három helyi férfit állítottak elő a Szombathelyi Rendőrkapitányságra, mert megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy Szombathelyen előzetes szóváltásba keveredtek egy hét főből álló társasággal, akik közül több személyt bántalmaztak. A rendőrségen a 20 éves Sz. Károlyt, a 18 éves N. Christopert és fiatalkorú társukat gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben garázdaság bűncselekmény elkövetésének meglapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek