Szombathelyen a repülőnap kamionja

A honvédség Gripen-pilótái a száz éves magyar katonai repülés hagyományainak méltó folytatói - szögezte le Hende Csaba honvédelmi miniszter Szombathelyen. A Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót népszerűsítő rendezvénykamion országos túrájának következő állomásán, Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján a honvédelmi miniszter kiemelte: a kecskeméti repülőnap mindkét napján – azaz augusztus 3-án és 4-én is, ugyanazt a programot - összesen 14 órányi repülőshow-t – láthatnak az érdeklődők. Hozzátette: a visszajelzések alapján huszonöt országból érkeznek különféle repülőeszközök hazánkba. A sajtótájékoztatót követően a médiumok képviselőinek lehetősége nyílt megtekinteni az interaktív rendezvénykamiont, amelyben többek között vadászgép-szimulátor, online kiállítás és különleges 4D élmény is fogadta az odalátogatókat. A kamion a Szent Iván-éjhez kapcsolódó, szombathelyi rendezvénysorozat keretében egész hétvégén a városban lesz, a Felszabadulási Emlékműköz közeli parkolóban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek