Gyermekotthont díszítettek

Gyermekotthont díszítettek. Színesebben szerethetőbb - elkészült a közösségi műalkotás. Közel 40 fő vett részt annak a közösségi műalkotásnak a létrehozásában, amely a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Gyermekotthonát díszíti Szombathelyen. 60 pályázó közül nyert az intézmény a „Színesebben szerethetőbb” elnevezésű pályázaton. A díj maga az intézmény közösségi terét díszítő műalkotás elkészítése volt, amely Weöres Sándor híres sorait dolgozza fel: „Alattad a föld, / Fölötted az ég, / Benned a létra”. A falat díszítő motívumok közül a Nap és a Hold kiöntött cementes anyagból készült. Az otthon lakói ezekbe a formákba hagyták tenyérlenyomatukat és írták bele nevüket. Majd létrát formáztak, amelynek egyik oldalára lábnyomok kerültek, Weöres sorait követve.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek