Megújul az Óperint utca és környéke

A város közgyűlése legutóbbi, nyári szünet előtti utolsó ülésén fogadta el az Integrált Városfejlesztési Stratégia 2-es ütemét. Ennek részeként az Óperint utca 18. sz. alatti 52 lakásos társasházat korszerűsítik, felújítás vár az Evangélikus Templomra a Református Templommal együtt. Körforgalom építését tervezik a Dózsa György, Óperint, Körmendi, Kálvária utcák kereszteződésében, emellett a Károlyi Gáspár tér zöldfelületei is megszépülnek majd. A projekt keretében szabadidős, kulturális programokat, nyelvi képzéseket, nyári táborokat is szeretnének megvalósítani.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek