MSZP: a trafikmutyi a korrupt törvényhozás jelképe

Az MSZP szerint a Fidesz "velejéig romlott, korrupt törvénykezésének" jelképévé vált a trafikmutyi. A szocialista Szanyi Tibor így kommentálta az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a Medián közvélemény-kutatását. A cég legutóbbi, május végi felmérése során megkérdezettek 68 százaléka szerint "a kormány elsősorban politikai szempontok alapján döntött, és többnyire a Fideszhez kötődő személyek kaptak trafiknyitási jogot". Világossá vált tehát, hogy az emberek kétharmadának elege van a kétharmadból - fogalmazott Szanyi, majd hozzátette, ha pártja kormányra jut, megsemmisíti a dohánybolt-pályázatokat, és új, igazságos pályázatot ír ki.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek