Az Ottlik Gézáról készült szobor felavatása után Liszt Ferenc szobra is a Jurisics téren állhat már szeptemberben. A kőszegi képviselők döntöttek a Vizuális Művészetek Kollégiuma által kiírt pályázat beadásáról. A kiírás célja olyan kortárs, igényes köztéri munkák (szobor, szoborcsoport) létrehozása, melyek az adott település közterén annak kulturális jelenét erősítik. A mostanit megelőző, de ugyanezen pályázati kiírás alapján készült el az Ottlik Gézát ábrázoló szobor. Az alkotó művész Veres Gábor teljesítménye elismerést váltott ki, ezért ő kaphat megbízást – eredményes pályázat esetén – Liszt Ferenc portréjának megalkotásához.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!