Idén immár ötödik alkalommal érkeznek Sárvárra a három nehézségi kategóriában versengő zenekarok, amelyek a július 5. és 6. között megtartandó V. Sárvári Fúvószenekari Verseny és XIV. Fúvószenei Várfesztivál keretében mérik össze tudásukat. Hagyományosan az ország legjobb fúvósai érkeznek a városba, és ebben az évben is neves – öt főből álló – szakmai zsűri értékeli a produkciókat. Az együttesek három kategóriában versenyeznek, emellett azonban már 14. alkalommal élvezheti a fúvószenét kedvelő közönség az együttesek szórakoztató fesztiválműsorát a Nádasdy-vár udvarán, a Főtéren, illetve a fürdőben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!