A kámoni városrészben található Verseny utcában régóta megoldásra váró probléma a csapadékvíz elvezetése. A közeljövőben, önkormányzati beruházásban nem csak a Verseny utca, de a rá csatlakozó Hollósy Simon, Élmunkás és Május 1 utca vízelvezetése is megoldódik – tájékoztatott Molnár Miklós alpolgármester, a körzet képviselője. Emellett a Verseny utca mindkét oldalán gyalogjárda épül térburkolatos megoldással. Ez ugyan többe kerül, mint a hagyományos aszfaltos járda, de tartósabb megoldásnak bizonyul. A Verseny utcai teljes beruházás költsége 70 millió forint, amit a szombathelyi önkormányzat önerőből valósít meg. A munkákkal várhatóan a tél beállta előtt elkészülnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!