A végéhez közeledik a kőszegi vár felújítása, így mától ismét megnyitja kapuit a kulturális intézmény. A várban több, tematikus és interaktív kiállítás várja az érdeklődőket. Ilyen többek között a földszinten található földesúri asztal és konyha, ahol a középkori gasztronómiába nyerhetünk betekintést, vagy a fegyvertár, ahol a különböző harci eszközökkel testközelben lehet ismerkedni. Az eddig elkészült tárlatok minden nap 10 és 17 óra között kedvezményes belépővel tekinthetők meg. Pócza Zoltán a Jurisics-vár és Művelődési Központ igazgatója rádiónknak elmondta: a tervek között szerepel a történelmi kisvároshoz kapcsolódó legértékesebb emléktárgyaknak helyet adó „aranyszoba” kialakítása is. Itt például digitális formában fellapozható lesz a Szőlő Jövésének Könyve.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!