Szombathelyről jelentkezik a köztelevízió

Az M1 közszolgálati csatorna júniusban indított új rovata vidéki helyszíneket, kulturális eseményeket mutat be. A Ma reggel című műsorban látható Országjárás élő vidéki kapcsolása csütörtökön Szombathelyről jelentkezik. A negyed nyolckor kezdődő műsor vendégei lesznek többek között Puskás Tivadar polgármester és Szabolcsi Gábor, a Savaria Legio vezetője. A történelmi város főterén római legiósok segítségével ízelítőt adnak az idei Savaria Történelmi Karneválból. Jordán Tamás színházigazgatóval és Fűzfa Balázs irodalomtörténésszel pedig arról is beszélgetek, hogyan ünneplik a város szülöttének, Weöres Sándor költő születésének 100. évfordulóját.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek