Fúvószenekari Verseny és Fúvószenei Várfesztivál helyszíne lesz pénteken és szombaton Sárvár. Az ország számos együttese érkezik a két napra a városba, hogy összemérjék tudásukat. A zenekari minősítő verseny mellett ebben az esztendőben 14. alkalommal tartanak szabadtéri fesztiválműsort az együttesek a Nádasdy-vár udvarán, a Főtéren, illetve a Sárvárfürdőben. A fúvószenészek ezúttal Bükfürdőn is bemutatkoznak. A fúvóstalálkozó kiemelt vendége lesz idén a Készenléti Rendőrség Zenekara, valamint a csehországi Ostrava fúvószenekara is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!