Kereken 700 éves ez a kis vasi település - helytörténeti kiállítással és nagy falunappal ünnepelnek

Levéltári kutatások szerint, az első írásos említés alapján Kisunyom idén tényleg nagy évfordulót ünnepel.

A mostani ünnepi falunap apropója az - mesélték a Nyugat.hu-nak a szervezők, hogy levéltári kutatások szerint az első írásos említés alapján a település pontosan idén 700 éves.

Ezt ünneplik meg a szeptember 15-i falunappal

A falunap délelőttje idén különös jelentőséggel bír, mivel településtörténeti kiállítás nyílik, amelynek létrehozásához a falu lakói megmozdultak, és ők szolgáltatták a kiállítás anyagául szolgáló tárgyakat, emlékeket. A napot színesíti egy helytörténeti séta is, érdekességekkel fűszerezve.

A délután inkább az ilyen alkalmakkor megszokott programoké lesz, de a szervezők próbáltak úgy válogatni, hogy a hagyományőrzésé és a kultúráé legyen a főszerep.

A plakátról minden kiderül:

Falunap Kisunyomban
Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló