Ismét Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem

Az agglomerációk jövőjével is foglalkozik a 46. alkalommal megrendezett Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem. A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület kurzusára mintegy százan jelentkeztek. Péntektől vasárnapig a kurzust idén is megelőzi egy úgynevezett tervezőtábor, amelyben nemcsak építészettel, településfejlesztéssel foglalkozó egyetemisták vesznek részt, hanem olyan, az urbanizáció iránt érdeklődő fiatalok is, akik saját területükről hozott egyéni meglátásaikkal járulnak hozzá a tervezőtábor sikeréhez. Az idén a Vashegy környékét, Felsőcsatárt és Vaskeresztest vizsgálják a tervezőtábor résztvevői, akik bekapcsolódnak majd a nyári egyetem programjába is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek