2008 óta hanyatlik a falusi turizmus. A csökkenés leginkább a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Dunántúlon jelentős. A szakemberek szerint az egyik oka a 2009-ben eltörölt adómentesség. Korábban főszezonban a vendégek akár két héten át nyaraltak, most viszont csak egy-egy hosszú hétvégén pihennek. Sok szolgáltató már bezárt vagy éppen illegálisan működik. Ennek ellenére bizakodnak, mert a 2008-as pályázatokból hamarosan elkészülnek a fejlesztések, így javul a szolgáltatások színvonala. Hosszú távon a SZÉP kártyától is fellendülést várnak, bár idén még nem érződik a hatása.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!