Hétfőn a 40 fokos hőség után jön a jégeső

A hőség hétfőn tetőzik, néhol 40-41 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel. A napi középhőmérséklet északkeleten 25-26 fok körül, az ország legnagyobb részén 27-30 fok között valószínű. Ennek megfelelően Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint a főváros területére adták ki a legmagasabb fokú figyelmeztetést. Emellett hétfő este északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, amelynek hatására az északnyugatira forduló szelet a Dunántúlon és a középső megyékben viharos, 70 és 100 kilométer/óra körüli lökések kísérik majd. Nyugaton, északnyugaton egy-egy heves zivatar is kialakulhat, amelyet ugyancsak akár 90 kilométer/órás erősségű szél és 2 centiméternél is nagyobb jégdarabokkal jégeső is kísérhet. A várható viharos széllökések miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére másod-, Bács-Kiskun, Fejér, Nógrád, Somogy, Tolna, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A heves zivatarok miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyére adott ki másod-, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek