Velem novemberben dönt a gesztenyeünnep sorsáról. Egy helyi képviselő javaslatára ügydöntő népszavazást írnak ki. A helyiek arról dönthetnek majd, hogy Velemi Gesztenyenapok néven önállóan szervezi-e meg a település ezentúl a gesztenyeünnepet, melyet eddig számos megyei intézmény és szervezet, a többi közt a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ koordinált. A velemiek szavaznak majd arról is: visszakerüljön-e ingyenes használatba vagy önkormányzati tulajdonba az egykori Stirling-villa, a gyermeküdülő és az Avar szálló. A velemi ügydöntő népszavazást november 10-re írta ki a jegyző.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!