Négymilliárdos belvárosi fejlesztés Győrben

A megyei kormányhivatal elutasította az egyik környezetvédelmi szervezet fellebbezését, így két héten belül elkezdődhet a győri Dunakapu téren a rendezvénytér kialakítása - írja keddi számában a Kisalföld. A megyei napilap emlékeztet arra, hogy tavaly ősszel a Közgép Zrt., a Strabag-csoport és a West Hungaria Bau Kft. nettó 3,8 milliárd forintos ajánlata volt a pályázaton a befutó, de akkor azért nem kötöttek velük szerződést, mert nem született meg az örökségvédelmi hatóság döntése a földben lévő középkori várromok sorsáról. A cikkben utalnak arra, a helyzetet azóta azzal oldották meg, hogy kisebb területen, egy helyett három szinten építik meg a téren a mélygarázst.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek