A magyarországi patikaszektor súlyos gondokkal küzd, a gyógyszertárak száma pedig folyamatosan csökken. Egy közelmúltban megszavazott törvénymódosítás értelmében a gyógyszerészeknek 2017. január 1-jéig többségi tulajdonnal kell rendelkezniük a magyarországi gyógyszertárakban. Az új szabályok legnagyobb vesztesei a vidéki kispatikák lehetnek. A 2000 fős vagy kisebb lélekszámú településeken azokat a gyógyszertárakat, amelyekben a gyógyszerész nem lesz többségi tulajdonos be kell, hogy zárják. Ez pedig jelentősen megnehezítheti a kistelepüléseken élők gyógyszerhez jutását. A KSH adatai alapján a legrosszabb helyzet Vas megyében van, ahol a kistelepülések 90 százalékában nem is működik patika.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!