Az aratásnak jót tesz a hőség

Az őszi búza több mint 90 százalékát learatták Vas megyében, a hektáronkénti átlaghozam meghaladta a 4,6 tonnát, szemben a tavalyi 4 tonnával. A repce is jó eredményt produkált, a termésátlag hektáronként elérte a csaknem 3 tonnát. A tavaszi vetésű gabonák terméshozama viszont a vártnál alacsonyabb volt, tavaszi búzából és árpából is lényegesen kevesebb termett, mint amire a gazdák számítottak. A száraz, napsütéses idő kedvez az aratásnak, a gabona megfelelő mértékben kiszáradva kerül a kombájnokba. Ugyanakkor a csapadékhiány miatt a napraforgó, a kukorica és a szója olyan mértékben kezd károsodni, amely már jelentős terméskiesést okozhat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek