Ismét hőségriasztást rendelt el az ország egész területére péntektől az országos tiszti főorvos. Az előrejelzések szerint visszatér a hőség, erősödik a nappali felmelegedés. A napi középhőmérséklet eléri, illetve meghaladja a 25 Celsius-fokot. Ezért pénteken 0 órától hétfő éjfélig az ország egész területén második fokozatú intézkedés lesz érvényben. A nagy melegben célszerű több folyadékot fogyasztani és igénybe venni a hűtött helyiségeket. Délelőtt 11 és délután 3 óra között pedig ne tartózkodjunk a tűző napon, hiszen az UV-B sugárzás maximuma ismét eléri a nagyon erős szintet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!