Fejlesztések Intaházán

A Kemenesaljai Egyesített Kórház intaházi pszichiátriai rehabilitációs osztálya is részesült abból az EU-s pályázati pénzből, amely rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésére szolgált. A pályázaton tíz nyugat-dunántúli egészségügyi intézmény vett részt, a fejlesztésekre összesen mintegy két milliárd forintot nyertek. Ebből majdnem hatvankét millió forint jutott az intaházi intézet fejlesztésére, különböző fölújítási munkákra. A pénzből teljes egészében rendbe hozták a főépületen a tetőt, valamint megvalósulhatott az épület teljes körű akadálymentesítése: liftet építettek be, a lépcsőket és más szintkülönbségeket pedig rámpával hidalták át.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek