Az egyik gyógyhotel már megnyílt, míg a másodiknak a tervezése gőzerővel folyik Tajpejtől 50 kilométerre, ahol sárvári Spirit és a hévízi Carbona hotel mintájára bővítik a szolgáltatásokat - írja a Napi Gazdaság. Pocsai Alex, a Spirit−Carbona csoport résztulajdonosa elmondta, a kínai fővárostól 100 kilométerre levő 272 szobás hotelt már megnyitották, a hét végén a helyi sajtónak is bemutatják fejlesztési elképzeléseiket. Mindkét hotel helyi gyógyvízre épül, magyar tervek szerint készülnek és az üzemeltetésben is jelentős szerepet játszik az itteni − magántulajdonban levő − szállodacsoport. A cél az, hogy a már meglevő spa- és wellness-szolgáltatások gyógyászati kezelésekkel bővüljenek, magyar alapanyagok felhasználásával, és a termékeket a sárvári Spirit hotel új üzletága szolgáltatja majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!