Az 51. AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásárt augusztus 24 és 29 között rendezik meg Szlovéniában. Magyarországról négy kiállító vesz részt, de bemutatkozik a 24 város szövetsége is. Ennek tagja Szentgotthárd is. Szlovénia, Magyarország, Ausztria és Horvátország legnagyobb szakmai kiállításán a Raab, az Őrségi és a Goricko Nemzeti Park is bemutatkozik -számol be a gotthardtv.hu. A vásár fő témái idén a víz és a regionális együttműködések lesznek. A kiállítást tavaly 120 ezren látogatták. Idén is hasonló érdeklődésre számítanak, hiszen a szakmai programok mellett kulturális és szórakoztató rendezvények is színesítik a programot. Faaprító versenyt, tehénfejést, traktoros tekét, de polkaversenyt és három ország képviselőinek részvételével kötélhúzás is rendeznek a vásáron.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!