1944. november 9-én, 70 esztendeje halt meg Radnóti Miklós. És idén van születésének 105. évfordulója. Rövid és tragikusan végződő életét reményeim szerint sokan ismerik, akárcsak csodálatos költészetét. Weöres Sándor ezt írta róla:
Radnóti Miklós oly átlátszóan tiszta volt, hogy az ilyet nem szoktuk nagynak tekinteni életében; persze épp ez az átlátszóság az igazi nagyság.
De nem csupán halála, már születése is tragikus volt: édesanyja és ikertestvére életébe került, hogy ő megszülethessen. Ráadásul 11 évvel később édesapja is meghalt. Ezek a traumák, bár csaknem láthatatlanul, egész életében végigkísérték. Budapesten és a csehországi Liberecben tanult, utóbbi helyen a textilipari főiskolára járt. 1928 címmel folyóiratot indított barátaival, és egy év múlva már csak a Radnóti nevet használta eredeti családneve helyett. 1930-ban jelent meg első önálló kötete, Pogány köszöntő címmel. 1930-ban a szegedi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karára iratkozott be, magyar-francia szakra.
Második kötetét (Újmódi pásztorok éneke, 1931) elkobozták, izgatás és vallásgyalázás miatt fogházra is ítélték, melyet Sík Sándor közbenjárására felfüggesztettek.
További köteteit is Szegeden adták ki, közben járt Párizsban is, ahová még többször visszatért. 1934-ben bölcsészdoktor, majd tanár lett. 1935. augusztus 11-én feleségül vette a szerelmes verseit már kora ifjúságától ihlető Gyarmati Fannit (Virágének). 1936-tól Budapesten élt, de egyetemi állást nem kapott, ezért magánórákat adott és verseinek, köteteinek tiszteletdíjaiból éldegéltek.
Versei mellett 1940-ben Ikrek hava címmel prózát is írt, gyermekkoráról. Zsidó származása miatt 1940 őszén munkaszolgálatra vitték. A háborús cenzúra sok versének közlését megakadályozta, ekkor elsősorban műfordításai jelentek meg (Orpheus nyomában, 1943).
1944. májusában ismét munkaszolgálatos lett, és a szerbiai Bor közelében felállított táborba, Heidenauba hurcolták, innen indult utolsó útjára szeptemberben, erőltetett menetben. A Győr megyei Abda község határában 21 társával együtt 1944. november 9-én agyonlőtték.
Kabátja zsebében hordta a
bori noteszt
, amelybe utolsó verseit jegyezte le, és amely holttestével együtt a tömegsírba került. A még általa összeállított, de utolsó verseivel bővített kötete Tajtékos ég címmel jelent meg, 1946-ban. Végül idézzük ismét Weöres Sándort:
...a jövendő évszázadokon keresztül az a poéta világít, aki, míg él, olyan evidensnek és jelentéktelennek látszik, mint a gyertyaláng: míg mellette állunk, szinte tudomásul se vesszük, öntudatlanul foglalatoskodunk és látunk az ő fényénél - csak később döbbenünk rá, hogy egy torony ablakából ragyog, messzire, síkságon át, hegyekig!
Utolsó versével emlékezünk az egyik legnagyobb magyar költőre.
Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.
Szentkirályszabadja, 1944. október 31.
