Tavaly szeptembertől eltűntként kerestek egy zalavári férfit, akiről a napokban derült ki, hogy a testvére volt a gyilkosa - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője. Szukics Ferenc kifejtette: tavaly októberben érkezett jelzés arról a keszthelyi rendőrkapitányságra, hogy egy 38 éves zalavári férfi eltűnt otthonából. Az idős nagyapjával és testvérével együtt élő férfival kapcsolatos közigazgatási eljárás során többször meghallgatták az eltűnt ember bátyját, aki a napokban bevallotta a gyilkosságot. Mint kiderült: a 41 éves férfi a házuk udvarán olyan súlyosan bántalmazta testvérét, hogy az belehalt sérüléseibe, másnap pedig a pajtában elásta a holttestet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!