Az ünnepi rendezvények miatt lezárt területre hajtott a kordont áttörve egy részeg autós Mosonmagyaróváron pénteken - közölte a rendőrség honlapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap. A tájékoztatás szerint nem sérült meg senki, de az autós veszélyeztette azoknak a biztonsági őröknek a testi épségét, akik sikertelenül próbálták feltartóztatni. A 52 éves férfi vezetői engedélyét a helyszínen elvették. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a zirci férfi ellen közlekedés biztonságának veszélyeztetése és ittas járművezetés vétsége miatt indított büntetőeljárást. Mivel egy rugóskést is találtak az autója kesztyűtartójában, közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása miatt szabálysértési eljárás is indult az ámokfutóval szemben - közölte a rendőrség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!